Minőségbiztosítás a Merck Kft.-nél
A Merck Kft. magyarországi megalapítása óta számos szolgáltatást vezetett be, melyekkel a vevők kiszolgálását, munkájának lehető legnagyobb mértékű segítését igyekeztünk szem előtt tartani. Mindezzel anyacégünk, a darmstadti Merck KGaA hagyományait, több száz éve megfogalmazott, s azóta is követett üzletpolitikáját valósítottuk meg Magyarországon. Darmstadti anyacégünk . Németországban az elsők között szerezte meg az ISO 9001 minőségi tanúsítványt. A MERCK Kft. 1997-ben sikeresen megszerezte az ISO 9002:1994 szabvány szerinti minősítést az SGS Yarsley International Certification Services által, 2003. első negyedévében pedig az ISO 9001:2000 szerinti tanúsítást. Az ISO minősítésünket partnereink (PI.: Richter Gedeon Rt., Chinoin Rt., BorsodChem Rt.) kötelezően elvárják tőlünk, és a pályázatokon, tendereken való részvételeknél is elengedhetetlen feltétel az ISO minőségirányítási rendszer megléte.
A Gazdasági Minisztérium Széchenyi Terv Vállalkozáserősítő programja keretében a minőség- és környezetirányítási rendszerek kiépítéséhez és tanúsíttatásához elnyerhető támogatás címmel pályázatot írt ki.
2001 decemberében támogatást kértünk a Merck Kft. részére az ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer kidolgozására és bevezetésére a gyógyszerek, laboratóriumi és speciális vegyszerek, laborfelszerelések forgalmazása és az eladott készülékek szervizelése kapcsán előforduló folyamatokra. A projekt megvalósításához egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyertünk, az összköltség mintegy 50%-nak értékében. A pályázat elnyerése szimbolikus jelentősséggel is bír, hiszen a Széchenyi Tervben megfogalmazott, egyéni teljesítményeken keresztül megvalósuló gazdaságfejlesztési elképzelések az ország boldogulásához, a magyar gazdaság tartós, kiegyensúlyozott növekedéséhez, mindannyiunk sikeréhez járulnak hozzá.